A Pannon Nyelvvizsgaközpont az Oktatási Hivatal határozata (SZIF-XIX-3/2008) értelmében 2009. szeptember 15-től folytathatja államilag elismert vizsgáztatási tevékenységét ANGOL és NÉMET nyelvből. A Pannon Nyelvvizsgarendszer megfelel az Európa Tanács által ajánlott Közös Európai Referenciakeret (KER) elvárásainak. Nyelvvizsga tehető: angol és német nyelvből. Letehető szintek: B1 (alap), B2 (közép), C1 (felső)
A vizsga komplex jellegét az adja, hogy a vizsgarendszer mind a beszélt (hangzó), mind az írott nyelvi készségeket külön-külön, és együttesen is méri. Van tehát csak szóbeli, csak írásbeli vizsga vagy a kettő együtt (komplex). Ennek megfelelően háromféle vizsgabizonyítvány szerezhető: csak szóbeli, csak írásbeli, illetve komplex, amely szóbeli és írásbeli részvizsgákból áll.
A részvizsga párosítható más államilag elismert kétnyelvű nyelvvizsgarendszerben letett részvizsgával.
A B1 SZINTŰ VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A vizsgázó megérti a hozzá intézett tagolt, normális tempójú idegen nyelvű beszéd lényegét. Megérti a hétköznapi témákkal vagy munkával kapcsolatos szókincset tartalmazó szövegeket. Egyszerű beszédhelyzetekben részt tud venni. Képes összefüggően leírni eseményeket, röviden és egyszerűen megmagyarázni és indokolni véleményét. Hosszabb összefüggő írásművet nem kell alkotnia, de egyszerű szöveget létre tud hozni, magánlevelet meg tud írni. Képes két nyelv között közvetíteni, egyszerű szövegek lényegét összefoglalni idegen nyelvről magyarra és magyarról idegen nyelvre.
Alapfokon (B1 szinten) az alábbi témaköröket érinthetik a különböző feladatok (irányított beszélgetés, önálló beszéd, szerepjáték):
1. Személyi adatok, jellemzők (a családi élet, születési hely, születési idő, életkor, nem, családi állapot, állampolgárság);
2. Lakás (a lakás fajtája és jellemzése, helyiségek, berendezés, háztartás, házimunka);
3. Környezet (ország, város, lakóhely, időjárás);
4. Utazás és közlekedés (tájékozódás, hétköznapi közlekedés, utazás, tömegközlekedés, szállás);
5. Étkezés (étkezések, élelmiszerek, ételek, italok megnevezése, étterem);
6. Bevásárlás, használati cikkek (bevásárlás, üzletek, ruhaneműk, háztartási cikkek);
7. Egészség, betegség (egészséges életmód, orvosnál);
8. Munka, foglalkozás, munkahely;
9. Iskola, képzés (általános iskolai, középiskolai és felsőoktatási képzés, végzettség, tantárgyak);
10. Szabadidő, szórakozás (szabadidős tevékenységek, érdeklődési kör, mozi, színház, sport, rádió/televízió).
Az alapfokú vizsgákon elérhető pontszám:
alapfok szóbeli típus: 110 – megfelelt 66 ponttól
alapfok írásbeli típus: 120 – megfelelt 72 ponttól
B1 SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A vizsga teljes időtartama: 150 perc
1. Írott szöveg értése:
1. a. Szövegértés nyitott kérdésekkel: 10 db 1 pontos angol nyelvű kérdés, rövid angol nyelvű válaszokkal (10 pont).
1. b. Címpárosítás: 10 rövid kb. 3-4 soros szöveg; a szöveget össze kell párosítani a cikk/szöveg címével vagy forrásával, funkciójával, itemenként 1 pont, 13 cím közül kell választani (10 pont).
1. c. Cloze teszt szóbankkal: 20 pont
A vizsgarész időtartama: 50 perc
Az elérhető pontszám: 40 pont
2. Közvetítés: magyar nyelvű szöveg lényegét idegen nyelven összefoglalja, idegen nyelvű szöveg lényegét magyar nyelven összefoglalja.
Magyarról idegen nyelvre történő közvetítés értékelési szempontjai: tartalom, szókincs, nyelvhelyesség/helyesírás, kohézió.
Idegen nyelvről magyarra történő közvetítés értékelési szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás.
A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 50 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont (20+20 pont)
3. Írásfeladat: Magyar nyelven kapott információk (3-5 pont) alapján a vizsgázó két idegen nyelvű szöveget alkot (pl. magánlevelet ír).
Az értékelés szempontjai: feladatmegoldás, szókincs/szóhasználat. A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 50 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont
Az alapfokú vizsgákon elérhető pontszám:
alapfok szóbeli típus: 110 – megfelelt 66 ponttól
alapfok írásbeli típus: 120 – megfelelt 72 ponttól
A sikeresség feltétele a készségenkénti minimum 40%-os eredmény mellett az összpontszám 60%-ának elérése.
B1 SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
élet¬helyzeteivel kapcsolatban, mindennapi témákkal kapcsolatosan folytat beszélgetést.
Az értékelés szempontjai: társalgás, beszédértés, grammatika, szókincs
Az elérhető pontszám: 20
2. Önálló beszéd vizuális stimulus alapján. A vizsgázó két kép alapján beszél önállóan, azokat leírja, összehasonlítja.
Értékelési szempontok: összefüggő beszéd, koherencia, folyékonyság, grammatika, szókincs
Az elérhető pontszám: 20
3. Szituáció: szituációs szerep¬játék a vizsgáztatóval magyar nyelvű szituáció alapján.
Az értékelés szempontjai: interakció, beszédértés, nyelvhelyesség, szociolingvisztikai megfelelés
Az elérhető pontszám: 20
4. Idegen nyelvű dokumentum ismertetése magyar nyelven: a vizsgázó idegen nyelvű képes-szöveges dokumentumot ismertet magyar nyelven. Bemutatja a dokumentum funkcióját, és összefoglalja a benne szereplő legfontosabb információkat.
Az értékelés szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás
Az elérhető pontszám: 10
Az alapfokú (B1) beszédértés vizsgarész feladatai:
A vizsga időtartama: 20 perc
A vizsgázó 2 x 1-2 perc összterjedelmű, 1 monologikus és 1 dialogikus szöveget hallgat meg kétszer hangfelvételről. A szövegek meghallgatása után a vizsgázó a szöveggel kapcsolatos kérdésekre válaszol.
Az elérhető pontszám eredetileg 20 (2x10) pont volt, a külső és belső validálás eredményei után: 2x20pont = 40 az egyenlő súlyozás érdekében.
A vizsgázó megérti a természetes vagy gépi hang közvetítésével érkező beszédet, képes a fontosabb részletek azonosítására a mindennapi életben előforduló gyakori beszédhelyzetekben. Közléseinek szakmai tartalma figyelemreméltó. A beszélgetésben aktív partnerként vesz részt, véleményez, értékel vagy szükség esetén kérdez. Megérti és jól értelmezi a mindennapi életben előforduló és élethelyzetéhez, tevékenységeihez kapcsolódó különböző szövegtípusokat az autentikus szakszövegek, a sajtó, a népszerűsítő irodalom körében egyaránt. Képes megadott utasítások alapján különböző típusú szövegeket létrehozni , amelyeket az adott szövegtípus szerkesztési szabályainak ismeretében készíti el. Képes mind a magyar, mind az idegen nyelvű közlemények tartalmát közvetíteni idegen, illetve magyar nyelvre szóban és írásban. Az interakciós nyelvhasználati helyzetekben képes alkalmazkodni az idegen nyelvű partner kulturális sajátosságaihoz.
Középfokon (B2 szinten) az alábbi témaköröket érinthetik a különböző feladatok (irányított beszélgetés, önálló beszéd, szerepjáték):
1. Személyi adatok, jellemzők (a családi élet, születési hely, születési idő, életkor, nem, családi állapot, állampolgárság, származás, érdeklődés, ünnepek, barátság, emberek külső és belső jellemzése);
2. Lakás (a lakás fajtája és jellemzése, helyiségek, berendezés, szálláslehetőségek);
3. Háztartás, házimunka;
4. Környezet (ország, város, lakóhely, tájegység, növények, állatok, éghajlat, időjárás, mindennapi környezetvédelem);
5. Utazás és közlekedés (tájékozódás, hétköznapi közlekedés, utazás, tömegközlekedés, egyéni közlekedés, külföldi út, külföldi úthoz szükséges dokumentumok);
6. Utazás külföldre (készülődés, úti dokumentumok, határátlépés, repülőtér, szállás);
7. Étkezés (étkezések, élelmiszerek, ételek, italok megnevezése, étterem, kávéház);
8. Bevásárlás, használati cikkek (bevásárlás, üzletek, árak, fizetési módok, ruhaneműk, dohányáruk, háztartási cikkek, gyógyszertár, íróeszközök);
9. Szolgáltatások (posta, távirat, telefon, bank, rendőrség, orvosi ügyelet, autó-segélyszolgálat, benzinkút, kölcsönzés);
10. Munka, foglalkozás (foglalkozás, munkahely, munkafeltételek, bérezés);
11. Iskola, képzés (általános iskolai, középiskolai és felsőoktatási képzés, végzettség, tantárgyak, vizsgák, diplomák, elhelyezkedés);
12. Szabadidő, szórakozás (szabadidős tevékenységek, érdeklődési kör, rendezvények látogatása, mozi, színház, képzőművészet, sport, rádió/televízió, olvasmányok, sajtó, társasági összejövetelek);
13. Egészség, higiénia (testrészek, betegség, baleset, orvosi ellátás, biztosítás);
14. Nyelvtanulás, nyelvismeret;
15. Aktuális hétköznapi témák (aktuális események, életkörülmények)
Az középfokú vizsgákon elérhető pontszám:
középfok szóbeli típus: 110 – megfelelt 66 ponttól
középfok írásbeli típus: 120 – megfelelt 72 ponttól
B2 SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A felkészülés megkezdése előtt a vizsgázó kihúzza vizsgafeladatsorát, amelyen magyar nyelven szerepelnek a feladatra vonatkozó utasítások és az elérhető maximális pontszám.
A vizsgán két vizsgáztató vesz részt, az egyik az intrlokutor (kérdező-vizsgáztató), a másik az értékelő-vizsgáztató szerepét tölti be. Az értékelő-vizsgáztató és az interlokutor is analitikus skálán értékel. A vizsgázó végeredménye a két értékelő közös értékelése alapján alakul ki.
Felkészülési idő: 20 perc
A vizsga időtartama: 20 perc
1. Irányított beszélgetés a vizsgázó a vizsgáztatóval mindennapi élethelyzeteivel kapcsolatban, mindennapi témákkal kapcsolatosan folytat beszélgetést.
Az értékelés szempontjai: társalgás, beszédértés, grammatika, szókincs
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
2. Önálló beszéd vizuális stimulus alapján. A vizsgázó két kép alapján beszél önállóan valamely témáról, a képekkel kapcsolatosa magyaráz, érvel, indokol, meggyőz.
Értékelési szempontok: összefüggő beszéd/koherencia, folyékonyság, grammatika, szókincs
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
3. Szituáció: szituációs szerep¬játék a vizsgáztatóval magyar nyelvű szituáció alapján. A vizsgázó a mindennapi életben előforduló szituációban folytat interakciót, old meg problémát a vizsgáztatóval.
Az értékelés szempontjai: interakció, beszédértés, nyelvhelyesség, szociolingvisztikai megfelelés
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
4. Idegen nyelvű szöveg közvetítése magyar nyelven: a vizsgázó idegen nyelvű szöveg lényeges információit közvetíti magyar nyelven.
Az értékelés szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 10
A középfokú (B2) beszédértés vizsgarész feladatai
A vizsga időtartama: 20 perc
A vizsgázó 2 x 1,5-2,5 perc összterjedelmű, 1 monologikus és 1 dialogikus szöveget hallgat meg kétszer hangfelvételről. A szövegek meghallgatása után a vizsgázó a szöveggel kapcsolatos idegen nyelvű kérdésekre válaszol, rövid információkkal egészít ki táblázatot.
Az elérhető pontszám eredetileg 20 (2x10) pont volt, a külső és belső validálás eredményei után: 2x20pont = 40 az egyenlő súlyozás érdekében.
B2 SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A vizsga teljes időtartama: 180 perc
1. Írott szöveg értése:
1. a. Szövegértés nyitott kérdésekkel: 10 db 1 pontos angol nyelvű kérdés, rövid angol nyelvű válaszokkal (10 pont)
1. b. Szövegkiegészítés: 1 összefüggő, 18-22 soros szöveg; a szöveget ki kell egészíteni a megadott 13 mondat vagy tagmondat közül 10-zel, itemenként 1 pont, 13 mondat/ tagmondat közül kell választani (10 pont)
1. c. Cloze teszt szóbankkal: 20 pont
A vizsgarész időtartama: 50 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont
2. Közvetítés: magyar nyelvű szöveg lényegét idegen nyelven összefoglalja, idegen nyelvű szöveg lényegét magyar nyelven összefoglalja. A feladathoz szótár használható.
Magyarról idegen nyelvre történő közvetítés értékelési szempontjai: tartalom, szókincs, nyelvhelyesség/helyesírás, kohézió
Idegen nyelvről magyarra történő közvetítés értékelési szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás
A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 65 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont (20+20 pont)
3. Írásfeladat: Magyar nyelven kapott információk (3-5 pont) alapján a vizsgázó két különböző műfajú idegen nyelvű szöveget alkot (pl. magánlevelet ír).
Az értékelés szempontjai: tartalom, szókincs, nyelvhelyesség/helyesírás, kohézió. A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 65 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont
A vizsgázó nyelvi kompetenciája valamint kulturális háttérismeretei garantálják a magas szinten történő nyelvi tevékenységek megvalósítását. Az idegen nyelvű szöveget szinte hiánytalanul megérti, széleskörű nyelvtudása alapján a szövegben ki nem fejtett információkat is önállóan kezeli. Képes szóbeli közléseit rövidebb vagy hosszabb terjedelemben egyaránt tagoltan, világosan, választékosan, szinte nyelvi hibák nélkül kifejteni. A beszélgetőpartnerrel folytatott kommunikációban hatékony beszélgetőtárs vagy vitapartner. Megbízhatóan tájékozódik általános jellegű és elvont szövegekben, átlátja a szövegösszefüggéseket. A mindennapi életben használatos írott szövegfajtákat biztonsággal, meggyőző érv¬rendszerrel, a szövegfajtának megfelelő stílusban, nyelvi hibáktól mentesen képes elkészíteni. Mind anyanyelvén, mind idegen nyelven képes az információkat nagyfokú biztonsággal köz¬vetíteni; a közvetítés során kulturális szempontokat is érvényesít.
Felsőfokon (C1 szinten) az alábbi témaköröket érinthetik a különböző feladatok:
1. Személyi adatok, jellemzők (állampolgárság, származás, érdeklődés, ünnepek, barátság, emberek külső és belső jellemzése, emberek közötti viszonyok, kapcsolatok, házasság, válás, családi események);
2. Lakás (lakáshoz jutás lehetőségei, esélyei, ingatlanközvetítés, építkezés, állami támogatások);
3. Környezet (ország, város, lakóhely, tájegységek, növények, állatok, éghajlat, időjárás
4. Környezetvédelem (környezeti ártalmak, természeti katasztrófák, üvegházhatás, globális felmelegedés);
5. Utazás és közlekedés (hétköznapi közlekedés, tömegközlekedés, egyéni közlekedés, társas utak, külföldi út, külföldi úthoz szükséges dokumentumok, határátlépés);
6. Étkezés (nemzeti ételek, receptek, reform konyha, egészséges táplálkozás);
7. Bevásárlás, használati cikkek (bevásárlás, üzletek, árak, fizetési módok, banki műveletek, kölcsönfelvétel, hitelkártya használata);
8. Szolgáltatások (posta, távirat, telefon, bank, rendőrség, orvosi ügyelet, autó-segélyszolgálat, benzinkút);
9. Munka, foglalkozás (foglalkozás, munkahely, munkafeltételek, bérezés, munkanélküliség, átképző tanfolyamok);
10. Iskola, képzés (általános iskolai, középiskolai és felsőoktatási képzés, végzettség, tantárgyak, vizsgák, diplomák, a hazai és célnyelvi oktatási rendszerek összehasonlítása);
11. Szabadidő, szórakozás (szabadidős tevékenységek, érdeklődési kör, rendezvények látogatása, mozi, színház, képzőművészet, sport, rádió/televízió, olvasmányok, sajtó, társasági összejövetelek);
12. Egészség, higiénia (testrészek, betegség, baleset, orvosi ellátás, biztosítás);
13. Nyelvtanulás, nyelvismeret (kétnyelvűség, kulturális különbségek, kisebbségi kérdések);
14. Társadalmi, gazdasági problémák (marginalizálódott emberek, erőszak, terrorizmus);
15. Aktuális hétköznapi témák (aktuális események, politika).
A felsőfokú vizsgákon elérhető pontszám:
felsőfok szóbeli típus: 110 – megfelelt 66 ponttól
felsőfok írásbeli típus: 120 – megfelelt 72 ponttól
C1 SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A vizsga teljes időtartama: 210 perc
1. Írott szöveg értése:
1. a. Szövegértés nyitott kérdésekkel: 10 db 1 pontos angol nyelvű kérdés, rövid angol nyelvű válaszokkal (10 pont)
1. b. Szövegkiegészítés: 1 összefüggő, 20-26 soros szöveg; a szöveget ki kell egészíteni a megadott 13 mondat vagy tagmondat közül 10-zel, itemenként 1 pont, 13 mondat/ tagmondat közül kell választani (10 pont)
1. c. Cloze-teszt szóbankkal: 20 pont
A vizsgarész időtartama: 60 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont
2. Közvetítés: magyar nyelvű szöveg lényegét idegen nyelven összefoglalja, idegen nyelvű szöveg lényegét magyar nyelven összefoglalja. A feladathoz szótár használható.
Magyarról idegen nyelvre történő közvetítés értékelési szempontjai: tartalom, szókincs, nyelvhelyesség/helyesírás, kohézió
Idegen nyelvről magyarra történő közvetítés értékelési szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás
A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 75 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont (20+20 pont)
3. Írásfeladat: Magyar nyelven kapott információk (3-5 pont) alapján a vizs¬gázó két különböző műfajú idegen nyelvű szöveget alkot (pl. magánlevelet ír).
Az értékelés szempontjai: tartalom, szókincs, nyelvhelyesség/helyesírás, kohézió. A feladathoz szótár használható.
A vizsgarész időtartama: 75 perc.
Az elérhető pontszám: 40 pont .
C1 SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA LEÍRÁSA
|
|
A felkészülés megkezdése előtt a vizsgázó kihúzza vizsga-feladatsorát, amelyen magyar nyelven szerepelnek a feladatra vonatkozó utasítások és az elérhető maximális pontszám.
A vizsgán két vizsgáztató vesz részt, az egyik az interlokutor (kérdező-vizsgáztató), a másik az értékelő-vizsgáztató szerepét tölti be. Az értékelő-vizsgáztató és az interlokutor is analitikus skálán értékel. A vizsgázó végeredménye a két értékelő közös értékelése alapján alakul ki.
Felkészülési idő: 20 perc
A vizsga időtartama: 20 perc
1. Irányított beszélgetés a vizsgázó a vizsgáztatóval mindennapi élet¬helyzeteivel kapcsolatban, mindennapi témákkal kapcsolatosan folytat beszélgetést.
Az értékelés szempontjai: társalgás, beszédértés, grammatika, szókincs
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
2. Önálló beszéd megadott fogalom alapján. A vizsgázó a feladatlapon megadott szó vagy szóösszetétel alapján beszél önállóan az adott témáról, magyaráz, érvel, indokol.
Értékelési szempontok: összefüggő beszéd/koherencia, folyékonyság, grammatika, szókincs
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
3. Szituáció: szituációs szerep¬játék a vizsgáztatóval magyar nyelvű szituáció alapján. A vizsgázó a mindennapi életben előforduló szituációban folytat interakciót, old meg problémát a vizsgáztatóval.
Az értékelés szempontjai: interakció, beszédértés, nyelvhelyesség, szociolingvisztikai megfelelés
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 20
4. Idegen nyelvű szöveg közvetítése magyar nyelven: a vizsgázó idegen nyelvű szöveg lényeges információit közvetíti magyar nyelven.
Az értékelés szempontjai: információközvetítés, nyelvi megoldás
A vizsgarész időtartama: 5 perc
Az elérhető pontszám: 10
A felsőfokú (C1) beszédértés vizsgarész feladatai:
A vizsga időtartama: 20 perc
A vizsgázó 2 x 2,5-3,5 perc összterjedelmű, 1 monologikus és 1 dialogikus szöveget hallgat meg kétszer hangfelvételről. A szövegek meghallgatása után a vizsgázó a szöveggel kapcsolatos idegen nyelvű kérdésekre válaszol, rövid információkkal egészít ki táblázatot.
Az elérhető pontszám eredetileg 20 (2x10) pont volt, a külső és belső validálás eredményei után: 2x20pont = 40 az egyenlő súlyozás érdekében.