FőoldalImpresszumOldaltérkép
 
Egy meglepő trükk,
amitől folyékonyan beszélhetsz idegen nyelven a tudósok szerint

Ezt a legtöbben szívesen alkalmaznák nyelvtanulásnál.
 
 
Különös hírről számolt be a tudományos világ. Egy kutatás eredményei szerint az alkohol nemcsak az önértékelésen segít, hanem idegen nyelvek tanulásában is hatékony.
Természetesen optimális mennyiségű italról van szó, és a kutatók ki is emelték, hogy a túlzott alkoholfogyasztás pont az ellenkező hatást váltja ki minden vizsgahelyzetben.
 

Alkohollal jobban kommunikálunk

Journal of Psychopharmacology című folyóirat számolt be a meglepő tanulmányról. A szerzők ötven anyanyelvi német személyt vizsgáltak, akik Hollandiában töltötték az egyetemi éveiket. A résztvevők közül mindenki alkalomszerűen ivott alkoholt, és nemrég tette le a holland nyelvvizsgáját. Mindegyiküket felkérték, hogy beszélgessen két percig egy hollanddal, hollandul. A vizsgált személyek fele sört, fele vizet kapott a beszélgetés előtt.


Jobban teljesítettek a sörivók

Utána felkérték a résztvevőket, hogy értékeljék a teljesítményüket. Azok, akiket teszteltek, nem láttak különbséget a nyelvtudásuk között, tehát egyformán értékelte magát az is, aki vizet ivott, és az is, aki sört. A holland anyanyelvűek viszont egyértelműen úgy ítélték meg, hogy sokkal folyékonyabban, tökéletesebb kiejtéssel és jobb nyelvi készséggel beszélgettek azok, akik a sört fogyasztották a teszt előtt.

Persze fontos leszögezni, hogy az alkohol csak mértékkel fogyasztva bír bizonyos jótékony hatásokkal, ha azonban valaki egyáltalán nem szereti az alkoholt, az ne kezdjen el inni csupán azért, hogy folyékonyabban beszéljen idegen nyelven, hanem inkább maradjon a hagyományos tanulásnál. 


(forrás: http://www.femina.hu)


Minket érdekel a véleménye, szóljon hozzá >itt< mennyire tetszett?

 

Igen, tetszett és feliratkozom a további hírlevelekre
 

 <<vissza