<<vissza

2015. március 24.

Szólj, szám!

Ismerje meg a harminckét nyelven folyékonyan beszélő Janisz Ikonomut, aki elárul néhány trükköt, ami segít a nyelvtanulásban

Írta John Preston

 

Fotó: Miquel Gonzalez

Krétai gyermekéveiben Janisz Ikonomu sokat hallgatta a strandon tereferélő turistákat. Bár a hallott szavak neki semmit sem jelentettek, Ikonomu eltökélte magát, hogy kihámoz valami értelmet a különféle hangok egyvelegéből. Ötesztendősen szert tett egy német nyelvkönyvre. Egész nap a tengerparton ücsörgött, olvasásba merült. Mire hazaért, fölcsipegette a német nyelvtan alapjait. Igaz, közben úgy leégett a napon, hogy moccanni is alig bírt.

Negyvenkét év elteltével az immár harminckét nyelven folyékonyan beszélő Janisz Ikonomu az Európai Parlament sztárfordítója, most Brüsszelben él. Ha nem tudnánk, hogy nyelvfenomén, a lakásában itt is, ott is tornyosuló szótárak láttán akkor is kitalálnánk. A sarokban lehalkítva villódzó tévében épp kínai adás képei peregnek.

Ikonomu furcsa nézői szokásai illenek hivatásához. Esténként szívesen kapcsol kedvenc orosz csevegőműsorára, azután egyidejűleg figyeli a spanyol és portugál híradót, végül albán szappanoperával lazít.
 

Ikonomu saját jellemzése szerint tudathasadásos személyiség. – Van bennem valami Indiana Jones-os – mondja. – Szüntelen kalandvágy hajt, hogy belevessem magam más kultúrákba.

Valljuk be, Ikonomu külsőre kevéssé hasonlít Indiana Joneshoz: kopaszodó, középkorú, komoly viselkedésű férfi. Lerí róla egyéniségének másik oldala. – Tényleg fárasztó tudok lenni – ismeri be habozás nélkül.

Tanuljon nyelveket Ikonomu módszerével! Az a legfontosabb, hogy próbáljon beleszeretni a nyelvbe. Sokan a legjobb szándékkal gyürkőznek neki, de a második-harmadik lecke után föladják. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak ésszel, hanem szívvel is tanuljon. Minél lelkesebb, annál inkább föléled a kíváncsisága, és annál fegyelmezettebbé válik. Amikor új nyelv tanulásába fogok, igyekszem minél jobban megismerni az illető országot: történelmét, szokásait, kultúráját. Az ottani tévécsatornákat nézem, képes magazinokat olvasom, sőt azt eszem, amit az ottaniak. Úgy működik ez, mint valami óriási kirakós, amelyhez hol itt, hol ott teszünk hozzá egy kicsit. Azután egy szép napon hátralépünk, és ráeszmélünk, hogy összeállt a kép.

Tízéves korára legyűrte az angolt meg a németet, és nekiveselkedett az olasznak. Már akkor világossá vált, hogy figyelemre méltó nyelvtehetség, de úgy véli, nem csak erről volt szó.

– Amióta az eszemet tudom, ki akartam tűnni. Ez ösztönzött. Szerettem a szüleimet meg a nővéremet, de túlságosan normálisnak láttam a világot, amelyben éltek. Irtóztam a gondolattól, hogy beálljak a sorba. Rájöttem, hogy a nyelvtanulás új meg új világokat tárhat föl előttem.

Ikonomu számára a nyelvtanulás sokkal több a szókincs elsajátításánál: minden vonatkozásban igyekszik belemerülni egy-egy ország kultúrájába.

Tizennyolc évesen egy londoni kiruccanás alkalmával Krisna-tudatú hívőkkel kötött barátságot. „Tanulj magad!” szanszkrit nyelvkönyvekkel és egy rakás indiai zenei cédével megrakodva tért haza, ráadásul azonnal szigorú vegetáriánus lett, attól kezdve tizennyolc évig nem evett húst.

Nem sokkal ez után Törökországba utazott. Görögország és Törökország az idő tájt különösen hűvös diplomáciai kapcsolata mellett elképesztőnek számított, hogy valaki görög létére törökül akarjon tanulni. Ikonomu azonban eltökélte magában, hogy nyelvérzékét minél többféle korlát lebontására fogja használni.

– Felkerestem az isztambuli nagymecsetet, és az ima kezdetekor is ottmaradtam. Figyeltem, mit csinálnak az emberek, és rettentő ügyetlenül ugyan, de utánozni próbáltam őket. Utána mindenki megölelt. Ez rendkívül mély benyomást tett rám. Azt feltételeztem, hogy bizalmatlanul fogadnak, de mivel meg tudtam magyarázni, mit keresek ott, rendkívül kedvesen bántak velem.

Mondanunk sem kell, úgy távozott Törökországból, hogy folyékonyan beszélt törökül. Sőt még az oszmán-törököt, az Oszmán Birodalom hivatali nyelvét is megtanulta. – Azt manapság még a törökök sem értik, hacsak nem tudnak arabul és perzsául.

A theszaloníki Arisztotelész Egyetemen három évig foglalkozott nyelvészettel, s ezalatt tizenkettőre bővítette az általa beszélt nyelvek lajstromát, amelyben a bolgár, a szerbhorvát és a lengyel is helyet kapott. Ezután a kínai következett, amellyel egy szép napon majdhogynem unalmában kezdett bíbelődni, amikor akadt néhány ráérő órája.

– Akkoriban épp előfizettem a China Reconstructs (Kína újjáépít) című angol nyelvű propagandamagazinra. Az utolsó oldalakon alapfokú kínai nyelvleckéket közöltek, és szöget ütött a fejembe, milyen mókás lenne, ha össze tudnék tákolni néhány mondatot.
 

De mihez kezdhetett Ikonomu ennyi nyelvvel? Bár mindig is nyelvi pályára készült, egyáltalán nem sietett elhelyezkedni. – Szerencsére jómódúak a szüleim. Húszas éveim zömét utazással töltöttem, és az Egyesült Államokban doktoráltam. Azután kiderült, hogy az Európai Parlament fordítási igazgatónője hallott rólam, és megkérdezte, nincs-e kedvem ott dolgozni.

Így keveredett Tenerifére, ahol konferenciatolmács-tanfolyamon vett részt. Mint mondja, ez élete legidegfeszítőbb feladatának bizonyult. – Éjjelente rémálmokból riadtam föl, amelyekben nem bírtam tartani az iramot a beszélővel, vagy azt képzeltem, hogy nem értettem, mit mond. De végül szerencsésen levizsgáztam, és munkába álltam itt, Brüsszelben.
 

A következő években Ikonomu tolmácsolt az EU-ban fölszólaló legtöbb kormányfőnek: – Felipe González, Tony Blair, Helmut Kohl... mindegyikükkel volt dolgom. – Személyesen azonban sosem találkozott azokkal, akiknek a szavait fordította, csak a fülhallgatójukba duruzsolt nap nap után.

– Mindvégig teljesen láthatatlanul, a kis fülkémbe zárva dolgoztam. Nagyon különös állapot ez. Emlékszem, egyszer együtt utaztam a liftben Tony Blairrel, de neki persze fogalma sem volt, ki vagyok.

Bár a politikusok számára láthatatlan maradt, Ikonomu hamarosan szinte legendává vált Brüsszelben. Az Európai Bizottságnál se szeri, se száma a nyelvi szakembereknek, de hozzá fogható nincs több – rajta kívül senki nem tudott egyetlen hónap alatt folyékonyan megtanulni szlovénül.

– Mi tagadás, jó adag féltékenységgel találkoztam. A legtöbben nagyon kedvesen viselkedtek, de azt hiszem, egyesek kissé fenyegetve érezték magukat.

2002-ben Ikonomu abbahagyta a tolmácsolást, és inkább fölcsapott fordítónak. Azóta ideje legnagyobb részében egy brüsszeli irodában ül, és uniós okmányokat fordít. – Ránézésre elég unalmas – ismeri el –, de a legkisebb tévedésem is beláthatatlan következményekkel járhat. Pillanatnyilag a fiatalkorú illegális bevándorlókról szóló anyagot fordítom angolról görögre. Az „open-air facilities” (szabadtéri létesítmények) kifejezést például sokféleképpen lehet visszaadni görögül. Attól függően, amit leírok, az érintett személyek börtönudvaron találhatják magukat, de akár azt is megengedhetik nekik, hogy futballozzanak.

Nemrégiben tért vissza Sanghajból, egy két hónapos intenzív tanfolyamról, és az EU-nál ő az egyetlen fordító, akire szigorúan titkos kínai dokumentumok fordítását bízzák. – A legtöbb anyagról biztonsági okokból nem beszélhetek, de a múlt héten a délkelet-ázsiai drogcsempész-útvonalakról fordítottam egy iratot. Elképzelhető, micsoda galibát okozhatna ez, ha rossz kezekbe kerülne.

Olykor, ha otthon valamelyik szótárában lapozgat, vagy belekukkant a portugál híradóba, Ikonomu elgondolkozik, milyen sokat köszönhet kiterjedt nyelvtudásának.

– Azt hiszem, páratlan betekintést enged az emberek életmódjába és viselkedésébe. Nem sokan dicsekedhetnek azzal, hogy brazil örömlányokkal éppúgy sikerült már szót váltaniuk, mint pakisztáni professzorokkal. Talán már nem vagyok olyan idealista, mint hajdanában. Ezzel együtt továbbra is meggyőződésem, hogy a világban sokszor egyszerűen abból fakadnak a problémák, hogy az emberek nem értik egymást.

Minket érdekel a véleménye, szóljon hozzá >itt< mennyire tetszett?

 

Igen, tetszett és feliratkozom a további hírlevelekre
 

 <<vissza