FőoldalImpresszumOldaltérkép
 

Angol napközis tábor 6-12 éveseknek Zuglóban!

Körhinta – színes, pörgős tábor angolul, 6-12 éves gyerekeknek - a nyári szünetben

hétköznap 9-től 16-ig

Ebben a táborban játékos, mozgásos és kreatív formában hozzuk közel a gyerekekhez azt, amit a nyelvtanulásból a legfontosabbnak gondolunk: az örömöt és a kalandot. Fontosnak tartjuk, hogy a nyelvi képzés integrált folyamatban, testi és manuális-kreatív élményeken keresztül is történjen, mert az új ismeretek így rögzülnek hosszú távra. Ezért az angol foglalkozásokat mozgással, játékkal és rajzos-alkotó feladatokkal egészítjük ki.

A program nyelvi szinttől független, elsősorban szókincsfejlesztésre, beszédkészségre, kreatív kommunikációra és testtudatosságra koncentrál.

 Angol napközis tábor általános iskolásoknak

A napunkat két nagy részre osztjuk - az ANGOL nyelvé és a kreativitásé a főszerep; először mesélünk, beszélünk, mozgunk és játszunk - a hangokkal, a helyzetekkel, a testrészekkel és az elemekkel,

a nap másik felében rengeteget rajzolunk, festünk, gyurmázunk és kézműveskedünk. Minden napnak van egy fő témaköre, ehhez illeszkedően lesznek sikerélményekre épülő, beszéd-centrikus nyelvi foglalkozások, ahol mindenki a saját szintjének megfelelően kaphat feladatokat és segítséget a fejlődéshez.

Minden nap háromszor kapnak enni a gyerekek: a tízórai és az uzsonna jughurtból, péksüteményből, gyümölcsből lesz összeállítva, délben két fogásos meleg ebédet kapnak.

Napi program (hétfőtől-péntekig): 9h-16h

Ügyeleti lehetőség (előzetes egyeztetés szükséges): 8-tól-17-ig

Térítési díj, mely tartalmazza: az angol nyelvórákat (napi 5x45'), a kézműves foglalkozásokat (alapanyagokkal együtt) és a napi étkezéseket is:

32.000 Ft/fő/hét

Testvérkedvezmény: - 5 %

 

Helyszín: Zugló csendes és zöld, jó közlekedésű részén, a Hajtómű Nyelviskolában. Kényelmes, családias környezet.

Akik a foglalkozásokat tartják: szakképzett nyelvtanárok, akiknek nagy tapasztalatuk van az oktatásban, különösen a gyermekfoglalkozásokban. 

Eddigi időpont (ezek igény szerint ezek változhatnak, amennyiben megvan bármelyik nyári hétra a megfelelő számú jelentkező!!!): 

2018. június 18.-22.

2018. június 25.-29.

2018. augusztus 6.-10.

2018. augusztus 13.-17. 

Jelentkezés: jelentkezési lap beküldése az oldalról és 10 000 Ft előleg befizetése

Befizetés: a nyelviskola recepcióján (Kérjük, egyeztessen telefonon időpontot, mielőtt felkeres minket!) Tört hét esetén is a teljes részvételi díjat kell fizetni.

 

 



 

További információ:

info@hajtomustudio.hu

tel.: +36 (30) 2100-767